Powered by Smartsupp
Ugrás a tartalomra

+36 70 426 8841 | support@hammer-nutrition.hu

Hammer Blog

Halált okozó artériás zavarokhoz vezethet a sok nátrium fogyasztás

Halált okozó artériás zavarokhoz vezethet a sok nátrium fogyasztás

Írta: Steve Born

Úgy gondolják, hogy ez az első ilyen jellegű tanulmány – egy egyedülálló populáción alapú vizsgálat.  A svéd kutatók összefüggést találtak a túlzott nátriumbevitel és a carotis (A közös fejverőér vagy fő nyaki ütőér, a fejet és a nyakat oxigéndús vérrel ellátó artéria, mely a nyakon fut felfele), valamint a coronaria atherosclerosis (érelmeszesedés) között [1].

A Svéd Cardiopulmonary BioImage kutatásban (SCAPIS) több mint 10 000-en vettek részt. Az átlagéletkor 58 év volt, 52%-a nő és 48%-a férfi. Az érvényes vizeletadatokkal rendelkező résztvevők nátriumfogyasztásának értékeit a becsült 24 órás nátriumkiválasztás alapján számítottuk ki.
 

Az eredmények azt mutatták, hogy a nátrium-kiválasztás szintjének emelkedése összefüggésben áll a nyaki plakkok (plakk: az ér falán lévő koleszterin es sejtek lerakódása) kialakulásával és a koszorúér szűkületével.

Dr. Jonas Wuopio, Ph.D. tanulmánykutató szerint 

„Ez a tanulmány az első, amely potenciális kapcsolatot vizsgál a magas nátriumbevitel és a koszorúér- és nyaki artériák érelmeszesedése között. Az összefüggés lineáris volt, ami azt jelenti, hogy a sóbevitel minden egyes növekedése további érelmeszesedést okozott.

Az eredmények még normál vérnyomásszinten is érvényesek, ami arra utal, hogy a só még a magas vérnyomás kialakulása előtt is káros lehet.”

  • Az érelmeszesedés oka elsősorban a koleszterin, a zsírok és a kalcium felhalmozódása az artériák falán.

  • A szívkoszorúér-betegség – az amerikaiak első számú gyilkosa – akkor fordul elő, amikor a plakk felhalmozódása miatt az artériák idővel beszűkülnek, ami az optimális véráramlásért felel.

  • A carotis atherosclerosis a plakk felhalmozódása a nyaki verőerekben, amelyek a vért szállítják az agyba.

  • A carotis atherosclerosis a szélütés egyik fő kockázati tényezője, és ha más szív- és érrendszeri betegségektől elválasztjuk, a stroke az ötödik helyen áll a halálozási okok között az Egyesült Államokban.

 

Ezzel a szemet nyitó kutatással és számos más, a túlzott nátriumbevitellel kapcsolatos egészségügyi problémákat részletező tanulmányok alapján nem csoda, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) erőteljesen kampányol globálisan a lakosság sóbevitelének átlagosan 30%-os csökkentéséért, melyet 2025-ig szeretne elérni. A világ sóbevitelének 30%-os csökkentésével a becslések szerint évente 2,5 millió haláleset előzhető meg [2].

Az Egyesült Államokban, ahol a koszorúér-betegség és a stroke az 1. és 5. helyen áll a halálozási arányok tekintetében – amelyek nagy része a túlzott nátriumfogyasztásnak köszönhető –, a csökkentés nem csupán bölcs stratégia; hanem szükségszerűség!

Referenciák:

[1] Wuopio J, Ling YT, Orho-Melander M, Engström G, Ärnlöv J. The association between sodium intake and coronary and carotid atherosclerosis in the Swedish population. Eur Heart J Open. 2023;3:oead024.

[2] https://hammernutrition.com/blogs/endurance-news-weekly/reduce-sodium-in-processed-packaged-foods

Vissza
Előre

Hozzászólás

Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket a közzététel előtt jóvá kell hagyni.

Köszönjük a feliratkozást!

Ez az e-mail cím már regisztrálva van!

Shop the look

Válassz a lehetőségek közül!

Változat szerkesztése
Back In Stock Notification
hozzáadva a kosaradhoz
Általános Szerződési Feltételek
this is just a warning
Bejelentkezés