Anyák napján életemben először Győrben, andminus; a városban, ahol felnőttem, és ami azóta is számomra a legszebb és legkedvesebb andndash; futottam a Sri Chimnoy 50+ km-es távján. Mivel ez a verseny pontosan két héttel a szülinapomon futott maraton után volt, előzetesen csak a maratoni távra mertem nevezni, majd a füredi célba érkezés után, mivel teljesen rendben éreztem magam, gyorsan átneveztem az 50+ km-re. A verseny gyönyörű környezetben, a Mosoni-Duna árterében, a győri Püspök-erdőben zajlott egy 4,2 km-es erdei körpályán; a mi távunkon 12 kört kellett futni. Korábban azt írtam, hogy nem szeretem a körözgetős versenyeket, de most inkább azt mondanám, ambivalens a viszonyom velük. Abból a szempontból nagyon jók, hogy pontosan fel tudom építeni a frissítési tervet, az első kör alatt megismerem a pálya minden előnyét és nehézségét, és gyakorlatilag csak pontosan végig kell mennem az előre eltervezett forgatókönyv szerint. Mivel állandó futótársam most nem tudott elkísérni, ezúttal egyedül vágtam neki a távnak. Emiatt előző nap egy picit izgultam is, de a verseny reggelén már teljesen nyugodtan álltam rajthoz. Tudtam, hogy hosszú lesz, de azt is tudtam, hogy ez a táv már biztonsággal megy. Tudtam, hogy meleg lesz, de azt is, hogy én ezt imádom igazán, és nemcsak hogy nem zavar, ilyenkor megy igazán a futás. Tudtam, hogy egyedül leszek, de azt is tudtam, hogy mégsem, hiszen futópályafutásom alatt először tényleg igazán OTTHON vagyok, és életemben először a célban majd vár a családom. Mivel elég közel volt még a legutóbbi verseny, semmilyen előzetes időtervem, vagy elvárásom nem volt magammal szemben, csakis az, hogy egy jól felépített, egyenletes tempójú, biztonságos futást abszolváljak, pontosan betartva az előre elgondolt frissítési tervet. Ez végül olyannyira jól sikerült, hogy a márciusban Velencén futott andndash; addigi legjobb andndash; 50 km-es időmön 8 percet sikerült faragnom, ami a női 2. helyre is elég volt.

A verseny nagyon jó hangulatú rendezvény volt, kifejezetten az én ízlésemnek megfelelő. Nem volt dübörgő zene, nem volt tömegnyomor, nem voltak a pálya mentén kiabálva buzdító szurkolóhadak, voltak viszont a szó legnemesebb értelmében vett SEGÍTŐk, és tökéletes nyugalom. Az egész pályán a madárkák szolgáltatták a muzsikát, amit a fák susogása fűszerezett. A félpályás erdei frissítőponton egy fuvolista és néhány hegedűs játszott nekünk egész nap lágy, kellemes dallamokat, míg a rajt/célzónában szintén lágy, meditatív zene szólt. Tökéletes volt minden egy ilyen távhoz. Ez a verseny abszolút felírta magát az éves állandó versenyeim közé.

Frissítésnek 2 kulacs Hammer Perpetuem-ot vittem, 5 adag nocciola ízű gélt, 2 Hammer Bart, 10 db sótablettát, és a futás utánra egy adag Hammer Recoverite-t vittem. A terv szerint a harmadik körtől a pálya felénél lévő pontnál körönként bevette egy sótablettát (ez egyébként kiváló körszámlálónak is bizonyult J ), a második körtől minden második körben ettem egy adag gélt, a rajt előtt és délidőben ettem egy-egy Bar-t, a két kulacsnyi Perpetuem-ot pedig folyamatosan, egyenletesen adagolva fogyasztottam el. A terv tökéletesen működött, végig jó állapotban, egyenletesen tudtam futni; a töltésre felfelé futás még az utolsó körben sem okozott nehézséget; a célban is szinte frissnek éreztem magam. A Recoverite-nak hála pedig másnap sem voltak fáradtak az izmaim.