35-ik éve és még sokáig - a Te szolgálatodra!
Steve Born írása
Lehet, hogy néhányotok már hallotta egyszer-kétszer ezt a történetet, de még ha ez is a helyzet, akkor is ez egy nagyon jó történet, és érdemes újra elolvasni, különösen azért, mivel a Hammer Nutrition működésének 35-ik évében vagyunk!
Az első közvetlen tapasztalatom a Hammer Nutrition-nal- akkoriban E-CAPS néven volt ismert - a 80-as évek végén volt, 1988 nyarán, amikor nagy nehezen befejeztem az első Race Across America versenyt (RAAM). Tudtam, hogy ha megint ilyen volumenű dolgot csinálok, komoly útmutatásra lesz szükségem, hogy elkerüljem a szenvedést, és az üzemanyaggal valamint az egyéb kiegészítéssel kapcsolatos problémákat.
Felhívtam az E-CAPS által készített táplálék kiegészítő dobozán feltüntetett 800-as számot. Ezt a terméket egy barátom mutatta nekem. Nagyon meglepődtem, mert kiderült, hogy a cég tulajdonosával, Brian Frankkel beszélgetek. Azonnal lenyűgözött. Nem volt ilyesmi reakció: "Találkozóm van, így ezt rövidre kell zárnunk", vagy hasonló kifogás. Brian legalább 30 percet - sőt majdnem egy órát - szentelt arra, hogy megismerjen engem és a sporttal kapcsolatos céljaimat. Ami elképesztőnek tűnt (és ezt soha nem felejtettem el), az az, hogy Brian egyszer sem említette termékeit a beszélgetésünk közben. És nem próbált egyetlen dolgot sem eladni nekem.
Brian őszinte érdeklődést mutatott az egészségem és a sport céljaimmal kapcsolatban. Sokkal jobban érdekelődött irántam, mint mikor az ember csak el akar adni valamit. Természetesen a beszélgetés utolsó részében szó volt a kiegészítőkről (egy olyan területről, amely élénken érdekelt) és javaslatokat tett arról, hogy milyen frissítésre van szükségem, de amire mindig emlékezni fogok, az az, hogy jelentős időt töltött azzal a mozgalmas napjából, hogy segítsen egy ismeretlennek. És Brian úgy zárta le az első telefonbeszélgetésünket, hogy bármikor felhívhatom, amikor segítségre van szükségem.
Azon a napon és az évek során megvásárolt termékek hasznosnak bizonyultak a sport céljaim elérésében - olyan célok elérésében, amelyekről eredetileg csak álmodtam -, és a termékek hatékonysága rendszeres vásárlóvá tett. És persze ez nagyon fontos, és természetesen az is, hogy örökre szóló vásárlóvá váltam, de az a figyelem, amelyet Brian-tól az első telefonhívás óta kaptam, felbecsülhetetlen volt számomra.
Családtagnak éreztem magam, és a sikereimmel kapcsolatos őszinte lelkesedése mély nyomot hagyott bennem.
Több mint 20 éve vagyok a Hammer Nutrition alkalmazásában, és őszintén elmondhatom, hogy Brian példamutató ügyfélszolgálat iránti szenvedélye soha nem halványult el. Sőt, egyre erősebbé vált.
Aranyszabály, hogy Brian lelkesedése az ügyfelek iránt olyan volumenű, hogyállíthatom, semelyik vezérigazgató nem ér a nyomába azok közül, akikkel én valaha találkoztam. Magabiztosan képviseli az általa gyártott és eladott kiváló minőségű termékeket. A gyártás és az eladás minősége a cégét fémjelzi, és habozás nélkül, 22 év után kijelenthetem, hogy soha egyiket sem fogja semminek se beáldozni.
Amit Brian sok évvel ezelőtt mondott, még mindig 100% -ban igaz:
"A legmagasabb minőségű termékek létrehozása, valamint a hozzáértés, amivel minél jobb eredményeket érünk el minden bizonnyal kulcsfontosságúak, de még fontosabb, hogy egy cég hogyan lép kapcsolatba az ügyfelekkel. Az elsõ naptól kezdve arra törekedtünk, hogy minden ügyfelet pontosan úgy kezeljünk, ahogy mi is szeretnénk, hogy velünk bánjanak amikor a “pult másik oldalán állunk” - tisztességesen, őszintén és egyénre szabva. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt tapasztald, amikor velünk kapcsolatba kerülsz.
Az 5 csillagos ügyfélszolgálat hírnevét elnyertük, mivel ezt az elvet követjük minden nap az elmúlt 34 évben. Még mindig elolvasok minden visszajelzést, amelyet kapunk, és közvetlenül a munkatársaimmal dolgozom annak biztosítása érdekében, hogy minden kérdést kielégítően kezeljek. Nagyon sok munkára és erőforrásra van szükség a normáim fenntartásához, de csak így vagyok hajlandó vezetni a cégemet."
Néhány más cégnél ez a tipikus reakció (például): „Nyomja meg az egyest a kiegészítőkért, nyomja meg a kettest az üzemanyagokhoz, nyomja meg a hármas gombot, az üzenet hagyáshoz ”, és így tovább. Ez soha nem volt a Hammer útja, és nem is lesz az. Számíthatsz arra, hogy mindannyian, akik a Hammer Nutrition-nál dolgozunk, azt az elvet követjük, hogy fontos vagy számunkra. Miért? Magad miatt. Mert fontos vagy. Ez ilyen egyszerű. Amikor felhívod irodáinkat, egy élő személlyel fogsz beszélni - képzett tanácsadóval -, és valódi emberként fognak kezelni, nem csak egy számként.
Ha további segítségre van szükséged akár komoly technikai kérdésben, akkor keress minket telefonon vagy e-mailben, és örömmel töltünk el annyi időt veled, amennyi szükséges a kérdésid megválaszolásához. „Ugyanolyan örömünkre szolgál, ha más embereknek segítünk elérni céljaikat, mint mikor a mi céljainkról van szó. Ez a munkánk legjobb része."
Akár kérdéseid, aggályaid, javaslataid vannak, akár egy sikertörténetet szeretnél megosztani velünk, hívj minket!