Nézem, ahogy rendíthetetlenül, koncentráltan, ha lassan is, de folyamatosan haladnak a cél, de sokkal inkább a saját céljaik felé. Mitől vág bele egy ember egy fél-, vagy teljes maraton távjának, mitől válik egyszer csak IronMan-né? Mi az, ami egyszer csak előhozza belőlünk a küzdőszellemet? Azt az elképesztő akaraterőt, kitartás és hitet, hogy képesek vagyunk rá és képesek vagyunk arra is, hogy ezeknek a céljainknak elérésért meg is tegyünk mindent. Felkeljünk a sötét, hideg, ködös hajnalokon és elinduljunk az uszodába, vagy futni, vagy munka után megyünk a terembe edzeni, vagy a nappaliban, vagy a teraszon pattanunk a kerékpárra, hogy görgőzzünk még egy jót.

Milyen erő és elhivatottság, fanatizmus szükséges ahhoz, hogy ezeket napról-napra végrehajtsuk, hogy az izomlázat, a fáradtságot, az álmosságot legyűrjük, hogy lemondjunk más programokról és helyette csak az lebegjen a szemünk előtt, hogy az év egy bizonyos napján, majd átszakítjuk a képzeletbeli célszalagot és nem tudunk olyan fáradtak lenni, amit ne feledtetne az az érzés, hogy megvan, megcsináltuk!

Elképesztő energiák vannak bennünk és kizárólag csak rajtunk múlik, hogy ezeket felszabadítjuk-e és valami hasznosra fordítjuk, vagy megmarad egy egyre jobban kihúnyó parázsnak.

De ugyanakkor az is felmerül bennem, hogy ha képesek vagyunk ezeket a fizikailag megerőltető és elképesztően sok energia és pénzbefektetéssel járó céljainkat elérni, akkor mitől van az, hogy más céjainkért közben semmit, vagy közel sem ennyit teszünk? Mi az az elképesztő erő, ami képessé tesz bennünket az egyik úton végigmenni és mi az, ami mindent megtesz az ellen, hogy a másikon legalább elinduljunk?

Régóta foglalkoztatnak ezek, hiszen jómagammal is fordult már elő ilyen. Pedig amikor elfutok egy komoly túlsúllyal rendelkező induló mellett egy-egy triatlonversenyen, minden alkalommal megdöbbenek, hogy milyen elképesztő energia és kitartás, mentális erő van ezekben az emberekben. Mennek előre mint egy gőzgép, ha kell, lelassítanak, gyalogolnak, de nem állnak meg, SOHA! Ők, soha. Nem tudom mit élnek át, amikor áthaladnak a célkapun egy iron féltáv végén, miközben velük egy idővel érkezik be a teljes táv teljesítője, de azt tudom, hogy még egyetlen olyan finishert sem láttam, aki ne mosolygott volna a legnagyobb kimerülsége ellenére sem.

Mert ők nem a dogogóért küzdenek, nekik nem a másik induló a vetélytárs, hanem saját maguk és ez óriási különbség. Sokan lenézhetik az amatőr sportolókat, az elhivatottakat, a túlsúlyosakat, a lassúakat, akik a győztes idejének a többszörösével érnek célba, azokat akik nap mint nap felkelnek és útrakelnek, hogy az év egy adott napján majd a legjobbak lehessenek, de ezek az emberek az igazi hősök, mert magukat képesek legyőzni minden egyes nap és az aki erre képes, a legnagyobb és a legerősebb! Napról napra erősebb, nem csak testben, hanem fejben és lélekben is. Ezek a személyek mindenre képesek és csak remélhetem, hogy az az elképesztő öröm, amit akkor éreznek, amikor beérnek a célba, ráébreszti őket, hogy ez csak az út kezdete volt! Bármire képesek, bármit elérhetnek, bármit megvalósíthatnak, mert bebizonyították, hogy meg tudják csinálni, véghez tudják vinni.

Mégis, milyen sok ember van, aki elvérzik az útonandhellip; Főleg a legelején.

Ismerős ugye az újévi fogadalmunk, amely a pezsgőtől és konfettitől átitatott hangulatban születik?

1. leszokunk a dohányzásról
2. többet sportolunk
3. lefutunk egy maratont
4. többet leszünk szeretteinkkel és barátainkkal
5. egészségesebben étkezünk
6. találunk egy igazi társat
7. rendet teszünkk az életünkben és a gardróbunkban is
8. semmit sem halogatunk
9. többet fogunk olvasni
10. takarékoskodni fogunk

Biztos neked is megvolt ezek közül jó néhány, ugyanis ez a top 10 újévi fogadalom, amelyeket persze rendre felülírunk és legfeljebb majd a következő szilveszterkor veszünk el újra.

Január első felében sohasem megyek fittnesterembe, mert dugig van az újévi fogadalmat tevőkkel, de térj csak vissza mondjuk három hét múlva és a lelkesek kb. 95%-ának már csak hűlt helyét fogod találni. Mert a lelkesedés ugyan nagy, de a kitartás, az igazi cél megfogalmazása hiányzik. Márpedig ha a fogadalmunk mellé valós célokat helyezünk, sokkal könnyebb az indulás és a cél elérése is.

Persze vannak, akik átesnek a ló túloldalára és valami miatt andbdquo;függőkandldquo; lesznek, azaz a sporttal kompenzálják a párkapcsolat hiányát, valami lelki problémájukat, stb. Náluk fordul elő aztán sokszor olyan sérülés, amely jó időre képes visszavetni teljesítményüket. Sajnos sok ilyen személyt is ismerek és egyet elrettentő példaként meg is osztok veled. A hölgy elkezdett futni. Alkatilag is tökéletes volt számára ez a mozgásforma és szépen haladt előre, de elkapta a gépszíj és úgy döntött, Ő már az első esztendőben ultrafutó lesz. Egyre több kilomértert teljesített, egyre több napon. Hiába szóltam, a fokozatosság hiánya egy ilyen komoly terhelésnél nagyon vissza tud ütni, még azoknál is, akik számára lett szinte kitalálva az a sportág, de nem hallgatott rám és már a hétvégéin dupla versenyeket teljesített. Majd beütött a krach egy térdsérülés formájában, amely ráadásul egyszerre jelentkezett mindkét térdénél és másfél év után sem tudott még visszatérni a futópályákra. Szóval a mértékletesség a sportban és az életben is ugyanúgy kiemelten fontos.

De nem miattuk ragadtam ma billenytűzetet, hanem azokért, akik a mai napon is - amikor Wizzair félmaraton versenyt tartják - róják a kilométereket Budapest utcáin, vagy a tegnapi napon a Balatonman Füred triatlon, vagy futótávjain. Elképesztőek vagytok és rá kell ébredjetek, hogy az életben ugyanazt kell tennetek, mint a versenyen, vagy az arra való felkészülésetek alatt. Azaz, mindent megtesztek, hogy beérjetek a célba, a lehető legjobbat hozzátok ki magatokból.

Az élet ugyanolyan mint a sport, van egy rajtvonal és egy célvonal és el kell jutnunk az egyiktől a másikig. Befektetett energia nélkül nem fog menni - legalább is nem úgy, ahogy vágyunk rá -, vagy nagy fájdalmak árán csak, illetve szükséges még valami, a HIT, a magatokba vetett hit, hogy képesek vagytok rá, mert ez biztosítja a legtöbb energiát. Amennyiben ezt megteszed, a nagy nap igazi élmény, úgynevezett andbdquo;örömfutásandldquo; lesz számodra és ez a legszebb pillanatok egyike, amikor úgy érzed ma minden összejött.

Persze a két vonal közötti út sohasem egyszerű és ugyanúgy követünk el hibákat, mint a sportban és ugyanúgy vannak itt is kemény emelkedők és mélybe vezető utak, rossz időjárás és szembe-, vagy egyeseknek éppen hátszél és itt is vannak, akik nem sportszerűen játszanak, vagy csalnak. De ezek azok, amelyeket bár nehéz figyelmen kívül hagyni, de egy részét mégis szükséges. Ezért sokkal szebben csillog a saját magunk legyőzésének eredménye bármilyen éremnél! A hibákból pedig tanulni kell! Miképpen frissítsünk helyesen, azaz, szervezetünknek a munka mellett is szüksége van a pihenésre, a regenerációra, a feltöltődésre és ilyenkor számít igazán csak egy igazi hátország, amely az élet szurkolózónájából drukkol nekünk, vagy nyújt át egy kis lelki frissítőt, de ugyanilyen fontos egy jó andbdquo;edzőandldquo;, egy mentor aki őszinte kritikával illet minket, aki segít, tanácsot ad, kijavít, helyretesz bennünket, vagy éppen jól megdorgál, ha éppen arra van szükségünk.

Egy olyan országban élünk, ahol a sikert más mértékegységgel mérik, ahol csak az aranyérem az elfogadott és az ezüstérmesekre, vagy a pontszerzőkre nem is emlékszünk, azonban értéktelen és valós eredményeket felmutatókat állítanak elénk példaképnek. Ahol egy paralimpikon fele annyit keres, mint egy olimpikon és a felkészülésére fordított összeg apró töredéke az egészséges emberekének. Ez pedig nincs jól!

Éppen ezek miatt kell megbecsüljük saját és mások eredmémyeit és kell valódi hősöket példaként állítani magunk, gyermekeink és mások elé!

A tegnapi napon végigkövettem Boronkay Péter többszörös triatlon- és tereptriatlon világbajnokunk versenyét a riói paralimpián. Elképesztő volt, amit Péter véghezvitt.

Maga a Rióig vezető útja során is megjárta a völgyeket és a hegycsúcsokat, de a versenyen bebizonyította és megmutatta mindenkinek, hogy milyen egy igazi sportolói erény, hogy kell küzdeni az álmainkért, bármit is gördítsen a sors aznap elénk.

Péter a nyolcadik helyen jött ki a Copacabana strandjának hullámai közül és kezdett neki a kerékpár távjának, de az első körben leesett a kerékpárlánca. Ők ugyanúgy nem vehetnek igénybe külső segítséget és így, egy hiányzó bal alkarral kellett megszerelje kerékpárját, de addigra visszacsúszott az utolsó helyre. Egy pillanatra megfordult fejében a feladás gondolata, hiszen ahogy a társak, Ő is győzni érkezett ide és pontosan tudta, ez így már nem fog sikerülni, de mégsem adta fel, hanem visszaszállt a csodaszép ROSE kerékpárjára és üldözőbe vette a messze járó vetélytársait. A futásra előrébbkapaszkodott, hogy elérhesse azt az eredményt amit mindenképpen kitűzött magának, de a technikai hiba miatt az is a távolba került, azaz, hogy előrébb végezzen, mint a kvalifikációs 11-ik helye. Felvette kecskeméti nyúlcipőit és belehúzott. Először bedarálta a japán versenyzőt, majd az angol versenyzőt a cél előtt megelőzve a kilencedik helyre küzdötte vissza magát.

Amikor rénézek a célfotóra, beleborzongok, mert minden benne van abban a képben. Az elmúlt hat év elképesztő munkája, a felmerült problémák leküzdése, az, hogy betartsa azt amit megígért mindenkinek - hogy mindent megtesz ami csak tőle telik -, a teljes energiabedobás, az eufória, amelyen látszik, hogy Petinek tegnap ez az eredmény az olimpiai aranyéremmel ért fel. És igen, nekünk is egyenértékű ezzel, mert egy igazi sportember elképesztő küzdelmét élhettük át általa, aki nem mellesleg az első magyar triatlonista, aki kijutott a paraolimpiára és az a magyar sportoló, aki a triatlon sportág legjobb olimpiai eredményét érte el.

Erre pedig csak büszkék lehetünk és itt az ideje, hogy becsüljük meg parasportolóinkat, azokat az olimpikonjainkat akik második, harmadik, vagy pontszerző helyen értek célba, de ne feledkezzünk el azokról sem, akik részt vettek a játékokon, hiszen a világ leggjobbjai között lenni és megmérettetni, ki ne szeretne. Természetesen ideje lenne megismernünk a nem olimpiai sportágak többszörös Világ- és Európabajnokait és helyezettjeit egyaránt, mert nem is tudjuk, hány fantasztikus sikert elért sportoló él környezetünkben, akik ugyanúgy megérdemlik az elismerést, a támogatást.

Deegyet sohase feledj!

A Te olimpiád, a saját életed és csak rajtad múlik, hogy azon milyen eredményt érsz el, mennyire küzdesz, mennyire vagy kitartó, mennyire hiszel magadban, mennyire vagy képes tanulni a hibákból, okulni a kudarcokból és felállni ha padlóra küldtek!

Álmodj, fogalmazz meg belőle egy célt, hozz egy döntést és indulj el az úton és ha kitartó és elhivatott vagy, akkor a Te nyakadban is ott fog lógni a téged megillető érem!

Legyél mások pédaképe és saját életed igazi hőse!