Írta: Steve Born

Egy nappal 88. születésnapja előtt Clint Eastwoodot megkérdezték, hogy hogyan maradt ilyen fiatal és aktív. Eastwood válasza így hangzott: "Nem engedem be az öreget." Egyszerűen imádom!

Bár az öregedést nem tudjuk teljesen megállítani, talán lelassíthatjuk a folyamatot – legalább egy darabig elkerülve, hogy "az öreg beköltözzön" (vagy az "öreg hölgy" is, természetesen) – különböző módokon, például a megfelelő étrend, táplálékkiegészítők, rendszeres testmozgás, elegendő alvás és számos más dolog révén, amelyek felsorolása itt túl hosszú lenne.

Az öregedés lassításának egyik fontos területe, különösen a sportolók számára, az izomerő fenntartása. Az izomerő csökkenését, amely nem neurológiai vagy izomproblémákból ered, a szakirodalom dinapéniának nevezi. Az Országos Biotechnológiai Információs Központ (National Center for Biotechnology Information) szerint:

A dinapénia (kiejtése: dáj-nuh-pí-ní-a, görögül "erőhiány") az életkorral összefüggő izomerő-csökkenés, amely nem neurológiai vagy izomrendszeri betegségek következménye. A dinapénia növeli az idősebb felnőttek kockázatát a funkcionális korlátok és a halálozás tekintetében. [1]

Egy, a Calcified Tissue International and Musculoskeletal Research című szaklapban részletezett tanulmány [2] kapcsolatot talált az alacsonyabb D-vitamin-szintek és a dinapénia kockázatának növekedése között. A kutatás több mint 3200, 50 évesnél idősebb férfi és nő adatait használta fel. A tanulmány kezdetén egyik résztvevőnél sem mutattak ki dinapéniát, amit a kézfogás erejével mértek. A résztvevők 25-hidroxi-D-vitamin szintjét is megmérték, és három kategóriába sorolták őket: megfelelő, elégtelen és hiányos. Négy év elteltével újra megvizsgálták a résztvevők kézfogási erejét.

• Megfelelő szint – 25-hidroxi-D-vitamin szint legalább 20 ng/ml
• Elégtelen szint – 25-hidroxi-D-vitamin szint 12-20 ng/ml
• Hiányos szint – 25-hidroxi-D-vitamin szint kevesebb mint 12 ng/ml

FONTOS MEGJEGYZÉS: Az optimális szint 50–80 ng/ml között van.

Az eredmények azt mutatták, hogy az Elégtelen csoport tagjaihoz képest a Megfelelő csoport tagjai 55%-kal nagyobb kockázattal szenvedtek dinapéniától, míg a Hiányos csoport tagjainál ez a kockázat 70%-kal nőtt.

Az egyik vezető kutató, Dr. Tiago da Silva Alexandre így nyilatkozott: „A D-vitamin számos szervezeti funkcióban vesz részt. Hormonként működik, és szerepet játszik az izmok regenerációjában, valamint a kalcium felszabadításában az izomösszehúzódások során. Ezért várható volt, hogy bizonyos izomváltozásokat okozhat. Pontosan ezt bizonyította a kutatásunk.” Hozzátette: „A tanulmány eredményei azt is alátámasztják, hogy fontos D-vitamint szedni, ha hiány vagy elégtelen szint áll fenn. Fontos elmagyarázni az embereknek, hogy izomerőt veszíthetnek, ha nem kapnak elegendő D-vitamint.”

Egy érdekes részlet, ami felkeltheti a figyelmet, hogy a „megfelelő” kategória 20 ng/ml szintnél kezdődik, ami jóval az optimális 50–80 ng/ml szint alatt van. Nem tudjuk, hogy a résztvevők közül hányan közelítették meg vagy érték el az optimális szintet, de érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyivel nagyobb lenne a dinapénia kockázata, ha a „megfelelő” csoport nem lett volna közel az ideális 50–80 ng/ml szinthez.

Összefoglalás

A D-vitamin talán az egyik legtöbbet kutatott tápanyag, és az optimális szint biztosította előnyök sokrétűek és széles körűek. Ezek az előnyök közé tartozik az is, hogy segít megőrizni izomerőnket, ahogy idősödünk, ami mindenkinek létfontosságú, nemcsak a sportolóknak.

A legjobb módja annak, hogy megtudd, mennyi D-vitaminra van szükséged, egy 25-hidroxi-D-vitamin vérvizsgálat, amelyet 25(OH) D tesztként is ismernek. Sok ember számára napi 2000 NE (50 mcg) mennyiség gyakran teljesen elegendő, és azoknak, akiknek többre lehet szükségük, ez kiváló kiindulási pont. 2000 NE (50 mcg) található egy EnDuro D lágy kapszulában. Ezenkívül az EnDuro D ideális mennyiségű K2-vitamint tartalmaz, amely számos jótékony hatást nyújt, és tökéletesen kiegészíti a D-vitamint.

Hivatkozások:
[1] https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3571692/
[2] https://link.springer.com/article/10.1007/s00223-022-01021-8