Powered by Smartsupp
Ugrás a tartalomra
AKTUÁLIS AJÁNLATOK -20-30% | MEGNÉZEM

HEED - Story

HEED - Story - Hammer Nutrition CEE

Miles Frank írása

Amikor a látogatók nyáron Montana északnyugati részére érkeznek és meglátják élőben azt az idilt, amin a folyó kettészeli a tájat, ámulatba esnek. A Glasier Nemzeti Parktól kezdve egészen a sziklás hegyi vízmosáson át a Yellowstone Nemzeti Parkig - a nyári szezon felfrissülést ad a tájnak, csakúgy, mint az amerikai áfonya a hegyeinknek.

Van még egy szempont, amely legalább ennyire fontos számomra: az úgynevezett Ten Time (TT) idő. Montana mindig is ritkán lakott állam volt, és ez azt jelenti, hogy kevés a szervezett kerékpárverseny. Tehát a közösség egyik nyugdíjas kerékpár versenyzője saját időmérésű, 10 mérföldes TT-t szervez a városon kívüli régi mezőgazdasági utak egy részén, így legalább utánozhatjuk a szervezett és versenyképes közúti eseményeket, amelyeket egyre nehezebb életben tartani a „vadnyugaton”. Rövid, hideg napokkal a hátunk mögött június és július hosszú forró napjai megnehezítik a munka utáni kerékpározásunkat– ez nagyon jellemző az utóbbi időben, azaz a 90-es és 1000-es években.

Elég a versenynaptárunkból - ennek az alkalmi hétköznapi versenyligának az üzemanyag összetevője két okból kifolyólag kissé kivételes számomra. Először is, szinte mindig a Hammer Gélt választom, melyet műanyag flaskában tárolok, majdnem 1:1 arányban keverem vízzel, így nagyszerű állagúvá válik számomra. A másik az, hogy az Endurolytes vagy Endurolytes Extreme kapszulákat szoktam előnyben részesíteni, melyek adagolása az időjárástól és különösen a páratartalomtól függ. Viszont, az említett nagyon rövid versenyfutam, ami maximális erőfeszítést követel - elriaszt engem attól, hogy külön kapszulákat és géleket vegyek magamhoz, ahelyett, hogy a verseny elejétől a végéig a palackomból kortyolgatnám a szükséges üzemanyagot.
 

Úgy tűnik, hogy a sportitalok újításai, amelyek nem túl jó minőségűek és túlkínálat van belőlük, szinte minden utcasarkon felbukkannak. Mi, a Hammernél az Endurolytes komponensünket mindig elkülönítettük az üzemanyagoktól, mert a hőmérséklettől és a testtömegtől függ, hogy milyen mértékben van rá szükség. A HEED egyetlen adag Endurolytes-t tartalmaz, mert a hűvösebb napokon nagyobb mennyiség már túl sok lenne. Itt jön képbe az Endurolytes Extreme por, melyet szükség esetén a HEED-hez lehet keverni. A teszteléseim után a tapasztalatom az, hogy nekem két adagra van belőle szükségem. Remek az íze és nagyszerűen működik!

Mitől olyan különleges ez a kombináció? Van valami az Endurolytes Extreme Powder görögdinnye ízében, amely nagyon jól passzol a Cherry Bomb ízű HEED-hez, ráadásul a koffein nagyszerűen végzi a dolgát, éberséget eredményez, amikor maximális erőfeszítésnek vagyunk kitéve.

De többről van szó - a HEED azon sportolók számára készült választás, akik el akarják hagyni a hozzáadott cukrot, citromsavat, mesterséges édesítőszereket és ízesítő anyagokat, valamint olyan tartósítószereket, amelyek gyomrukat terhelik, és hajlamosak a hasgörcsökre, melyek akkor alakulnak ki, mikor szervezetük megpróbálja kezelni a beérkező szemetet. Nem úgy, mint a HEED esetében, amely elismeréseket kap a fogorvosoktól, a sportolók szüleitől, az edzőktől és a rekreációs szakemberektől egyaránt. A HEED egyszerűen biztosítja a szükséges energiát és azokat az összetevőket, amelyek valóban elősegítik a száj egészségét, és nem károsítják azt.

Tehát, ha még nem próbáltad ki, akkor az új Cherry Bomb ízű HEED biztos befutó lesz nálad, és tökéletes társa az Endurolytes Extreme Powder, melyre a legmelegebb időben történő edzések alatt lesz szükséged. Nyár van, a napok hosszúak, az események (viszonylag) javában zajlanak, és minden időre és odafigyelésre szükségünk van, hogy a legjobban tudjunk teljesíteni. Legyen mindig nálunk HEED, hogy zökkenőmentesen tudjunk sportolni!

Vissza
Előre

Hozzászólás

Kérjük, vedd figyelembe, hogy a megjegyzéseket a közzététel előtt jóvá kell hagyni.

Köszönjük a feliratkozást!

Ez az e-mail cím már regisztrálva van!

Shop the look

Válassz a lehetőségek közül!

Változat szerkesztése
Back In Stock Notification
This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.
hozzáadva a kosaradhoz
Általános Szerződési Feltételek
this is just a warning
Bejelentkezés

Váltás magyar nyelvre Váltás angol nyelvre
hammer-nutrition.hu
© Fogyasztó Barát
ELLENŐRZÖTT WEBÁRUHÁZ
Fogyasztó Barát Tanúsítvány
hammer-nutrition.hu
A tanúsítvány adatait naponta ellenőrzi a Fogyasztó Barát
Legutóbb ellenőrizve: 2025.08.18.
Cégnév
Endurance Kiadó és Marketing Korlátolt Felelősségű Társaság
Székhely
7394 Magyarhertelend, Páfrány utca 13.
Adószám
27978870-1-02
Cégjegyzékszám
02-09-088711
Képviselők
Bauer Zsuzsanna ügyvezető (vezető tisztségviselő)
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
Csődeljárás
Nincs
Felszámolási eljárás
Nincs
Végrehajtás
Nincs
Végelszámolás
Nincs
Kényszertörlés
Nincs
Büntetőjogi intézkedés
Nincs
Megszüntetési eljárás
Nincs
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
Adószáma érvényes
Az adószám NEM szerepel a NAV szankciósan törölt listáján
Szerepel a NAV Megbízható adózó listáján*
A fenti adatokat naponta ellenőrizzük a NAV és a közhiteles állami nyilvántartásból
* A NAV negyedévente teszi közzé ezeket az adatokat
Naprakész jogszabálykövető ÁSZF - hatályos: 2025-07-23
Naprakész jogszabálykövető Adatkezelési tájékoztató - hatályos: 2025-07-08
Naprakész jogszabálykövető Elállási nyilatkozat - hatályos: 2025-07-08
A Fogyasztó Barát tanúsítja, hogy ez a webáruház 2024. január 29. óta folyamatosan használja a jogszabálykövető vásárlói tájékoztató rendszert.