Ultrabalaton 2023.
Idén tavasszal is megrendezésre került a hatalmas népszerűségnek örvendő NN Ultrabalaton és ígéretünknek eleget téve, a Hammer Nutrition csapata is kivonult a rendezvényre. Tekintsük át újra, mi is történt ezen az első osztályú négy napos versenyen, amit joggal nevezhetünk az ultrasport ünnepének!
Ahogy azt korábban ígértük, a Hammer Nutrition stábja is teljes erővel jelen volt a május 4-7. között megrendezett XVII. NN Ultrabalatonon, az expo területén vártuk az érdeklődőket egy kis frissítésre, beszélgetésre vagy fotózkodásra. Köszönjük mindenkinek, aki benézett hozzánk, nagyon örülünk, hogy ilyen sokan érdeklődnek a Hammer Nutrition táplálékkiegészítők iránt. Ha esetleg lemaradtál, mindjárt mondjuk, hol találkozhatsz még velünk idén, de előbb lássuk mit hozott ez a négy nap!
Balatonfüred → Balatonfüred
Idén rekordszámú, közel 22 ezer indulóval rajtolt el a 211 km-es balatoni kör, amit a versenyzők a megszokott módon teljesíthettek egyéniben és csapatban egyaránt. Olyan, már az Ultrabalaton legendáinak számító futók is tiszteletüket tették és természetesen teljesítették a távot, mint Csere Gáspár (az 1-es rajtszám örökös tulajdonosa) és Gilles Pallaruelo.
Gilles Pallaruelo az ideivel együtt már 16 alkalommal teljesítette az Ultrabalatont. A legendás francia ultrafutónak már 3439 balatoni versenykilométer van a futócipőjében.
A női egyéni versenyt Maráz Zsuzsanna nyerte 21:20:06-os idővel, aki ezzel begyűjtötte 5. bajnoki címét. A férfiak egyéni versenyében rekorddöntés született: Mihalik Norbert, az idei év bajnoka 16:27:54-re módosította a pályacsúcsot.
Nagykövetek
Természetesen a Hammer Nutrition nagykövetek is szép számban képviseltették magukat a versenyen és kiváló teljesítményt nyújtottak:
- Vass József 7 fős csapatban teljesítette az UB-t, csapattársaival kategóriájukban második helyen végeztek.
- Horváth Krisztián is csapatban indult idén, de senki ne aggódjon, jövőre az egyéni versenyre ígérte magát.
- Lengyel-Hegyi Annett nagykövetünk vegyes párosban mérettette meg magát és 10 darab 10 km körüli távot futott. Egy igazán szép teljesítménnyel, 18:15:39 idővel az 5. helyen értek célba csapattársával.
- Kőszegi Viktória szintén csapatban indult és a Badacsonytördemic-Balatongyörök közötti szakaszt teljesítette.
- Pistyúr Bence nagykövetünk hozta a legszebb eredményt. Bence férfi párosban indult az UB-n és annak ellenére, hogy hosszú távú triatlon versenyzőként nem ez a megszokott versenyszáma, egy igazán kiváló futással (4:25 perc/km) teljesítette a saját 106 kilométeres távját. Ehhez hozzájött csapattársa 105 km-re 4:45 perc/km-es átlaggal és már meg is volt a bajnoki cím.
Szívből gratulálunk minden nagykövetünknek!
Hol még?
Idén az Ultra Tisza-tó 130 versenyen szintén kint leszünk a Hammer Nutritionnal. A verseny 130 kilométeres távját Kozma Roland nagykövetünk a felkészülés jegyében privátban már teljesítette is egy kiváló 14:14-es időeredménnyel, amelyről Facebook oldalunkon olvashatjátok beszámolóját.
De hol találkozhatsz még velünk idén? Kint leszünk a szeptember 9-re tervezett Balatonman Fűzfő és az október 13-14-re tervezett UltraBalaton Trail versenyeken, hogy a hidratálásban és frissítésben segítsük a versenyzőket. Várunk mindenkit sok szeretettel!